Mérnöki gondolkodásmód?

Szemfüleseknek, illetve régi olvasóknak már feltűnhetett, hogy nekem alapvetően van egy elég erős elképzelésem egy ideális Szoftverfejlesztőről. Most direkt nem a Programozó szót használtam, mert szerintem már jóval többre van szükség a mindennapokban egy egyszerű Programozónál. Miben különbözik egy Szoftverfejlesztő és egy Programozó?

 

 

Én úgy látom, hogy tulajdonképpen két fajta munkatárs létezik, az egyik az, amelyik meri használni az eszét munka közben és tud gondolkozni, új megoldásokat keresni (ő lesz a Szoftverfejlesztő) és van a másik, aki megcsinálja azt amit mondanak neki, ha esetleg valamit nem ért vagy nem tudja megcsinálni, akkor jó esetben segítséget kér, de új gondolatok felé már nem igazán mer kitekinteni (ő lesz a Programozó). És ez nem egy olyan tulajdonság amit egyetemen meg lehet tanulni vagy egy intenzív kurzuson. Van olyan kollégám aki MSc-t végzett mégsem szeretek vele dolgozni, mert folyton azt hallom, hogy „ő nem tudja, még sosem csinált ezt vagy azt”. És van olyan is, aki még csak gyakornok, de már sokkal többet tud és sokkal ügyesebben dolgozik mint néhány teljes állású munkatárs. Ezek azok az emberek akikkel lehet haladni, lehet egy komoly problémára megoldást találni, akikkel jó együtt dolgozni.

 

De akkor mégis mitől függ ez az egész?

Gondolom már sejtitek ti is, hogy ez bizony mentalitás, hozzáállás kérdése. Már sokszor leírtam, hogy nem baj, hogyha nem tudod, hogy hogyan oldj meg egy feladatot. A lényeg, hogy akard tudni a megoldást. Az sem baj, ha a megoldásod nem lesz jó elsőre vagy még másodikra sem, a lényeg, hogy tanulj a saját hibáidból és akarj tanulni a hibáidból. Aki nem dolgozik nem hibázik. Márpedig hibázni fogsz, ez biztos, ebben a szakmában ez elkerülhetetlen, a kérdés az, hogy hogyan állsz majd hozzá. Sokszor nehéz de álljunk ezekhez mindig pozitívan és próbáljunk belőle építkezni. Ha már tudod, hogy mit csinál egy programozó, akkor lépj tovább és ne elégedj meg ezzel a szinttel. Sajátítsd el a szoftverfejlesztés lépéseit és akkor már nem neked kell keresned az állásajánlatokat, hanem ők fognak téged keresni.

 

Itt kötnék rá a címre, hogy szerintem ez a Mérnöki Gondolkodásmód. Ezt a mentalitást próbálom nektek átadni a képzés során is, hogy ne csak egy sima programozó legyen belőletek, akit csak leültetnek a sarokba kódolni és soha nem kérik ki semmiről a véleményét. Ha valaki eljut idáig szemléletmódban akkor hamar rájön, hogy a programnyelv csak egy eszköz. Egy eszköz arra, hogy a gép számára megadjuk, hogy pontosan mit csináljon. A nehezebb része az, hogy előbb kitaláljuk, hogy pontosan mit csináljon az a gép. Ha ez megvan és jól dolgoztunk, akkor lekódolni az algoritmust már szinte gyerekjáték. De persze csak lépésről-lépésre, az első lépés az, hogy előbb tisztában legyünk egy jó kódolási technikával, egy programozási nyelvvel. Ez a beugró (Junior Programozó), a többi csak ez után következik.

Ami még szerintem a Mérnöki Gondolkodásmódhoz kapcsolódik, és majdnem elfelejtettem, az az, hogy mindig rendszerben gondolkozzunk. Mit csinálok, mi a célja? Honnan hová akarok eljutni? Lásd, hogy a saját feladatod, hogyan illeszkedik be a nagy egészbe. Ne csak azért csinálj valamit mert azt mondták, próbáld megérteni is a mögöttes tartalmat.

 

 

Remélem tudtalak benneteket motiválni a mindent elsöprő tanulásra. Talán egy kicsit szájbarágósra sikerült, de szeretném ha tudnátok, hogy nem programozóra van szükség, hanem mérnökökre, szoftverfejlesztőkre. Én ezt az irányt fogom nektek átadni a képzés során is! Jelentkezzetek bátran, lepjétek meg magatokat a friss élményekkel, tapasztalatokkal karácsonyra, az első óra teljesen ingyenes.

Bajor Tamás - Programozz Te Is!

Szia, Bajor Tamás vagyok, a Programozz Te Is oldal alapítója és oktatója. Köszi, hogy itt vagy és éppen az én cikkem olvasására fordítod a drága idődet! Azért dolgozom minden nap, hogy neked segítsek a programozás világában minél profibban elmélyülni. A cikkek egyetlen írójaként rengeteg munkát és energiát fektetek mind az oldalba, mind pedig az oktatásba!

Arra kérlek, ha tetszett cikk amit olvastál vagy szívesen veszed az ingyenes anyagokat akkor dobj egy Like-ot a Facebook-on, ezzel is támogatva a munkámat. Neked ez egy apró kattintás, nekem pedig hatalmas segítség!