Jó, jó, de hányan tudnak elhelyezkedni IT-ba a képzésed után…?

Ez az egyik leggyakoribb komment, amit meg szoktam kapni. Évente hányan tudnak elhelyezkedni az IT-ba a képzésemmel? Ez egy teljesen érthető kérdés, nem ködösíteni szeretnék és mindjárt fogok is rá válaszolni, de előbb egy kicsit még árnyalnám a képet. Lássuk!

 

Régóta foglalkozok felnőttképzéssel, sok emberrel dolgoztam már együtt és egy képzésre sokféle motivációval lehet jelentkezni, nem minden ennyire fekete vagy fehér. Van, aki nem feltétlenül karrierváltási céllal jelentkezik, egyszerűen csak szeretné megismerni a programozást vagy csak szeretne egy plusz skill-t felszedni a következő évi bértárgyaláshoz / jelenlegi munkahelyéhez. Van, aki sikeresen elvégzi, de végül nem kerül ki a munkaerőpiacra, mert abban a pillanatban nem úgy áll a magánélete vagy ezt megszimatolva a jelenlegi munkahelyén kap egy jobb ajánlatot. Erre is volt már példa, nem is egyszer: A tananyag sikeres elsajátítása után az ügyfelem úgy érezte, hogy túl sokat kellene feladnia, ha egy új területbe kezdene egy belépő szintű fizetésért.

Az is előfordul, hogy a képzés közben valaki rájön, hogy mégsem szeretne teljes állásban ezzel foglalkozni. Hogy csak egy példát mondjak, aki eddig fizikai munkakörben dolgozott, az a sok-sok áttanult hétvége után lehet úgy érzi, hogy nem tudna beilleszkedni egy irodai környezetbe.

Vagy épp ellenkezőleg, eddig is hasonló munkakörbe dolgozott, tesztelőként, rendszergazdaként vagy volt már több olyan ügyfelem is, aki az egyetemi képzését egészítette ki a kurzussal, hogy megszerezze a megfelelő gyakorlati hátteret is.

 

Van persze lemorzsolódás, lemaradás is, de az általam kialakított 5 hónapos képzésen (+3 hónapos opcionális haladó tanfolyam) ennek is rengeteg oka lehet (időhiány, betegség, váratlan helyzetek, stb…).

Így a kép nagyon vegyes. Ebbe persze az ember először nem is igazán szokott belegondolni, hogy hány féle motivációval vagy háttérrel érkezhet valaki egy képzésre. De hogy néhány konkrét számot is mondjak, én 1 évben körülbelül 15-20 emberrel szoktam aktívan együtt dolgozni, akik közül 1-3 fő szokott ténylegesen váltani IT-ba fejlesztőként vagy ahhoz közeli pozícióba. Ettől természetesen többen fejezik be sikerrel a kurzust, de ahogy az előbb is írtam nem feltétlenül akar csinálni mindenki teljes váltást.

Így határozottan ki tudom jelenteni, hogy igen, lehet váltani a tanfolyam átadott tudásanyaggal. Nem könnyű, sokat kell előkészülni egy intenzív tanfolyamra és tanulni. Az anyagi befektetésen túl sok időbeli ráfordítással is jár a képzés. Rá fognak menni a hétvégéid a házifeladatokra, de ha végigcsinálod, akkor a végére kezedbe lesz egy piacképes tudás, amit állásajánlatra is tudsz majd váltani.

 

 

Elegendő-e elvégezni a kezdő tanfolyamot ahhoz, hogy felvételt nyerjek egy cégnél?

A kérdés az elhangzott tudás elsajátítása.

Az általam felépített oktatás két részben épül fel:

  1. Kezdő Tanfolyam, ez 5 hónapos
  2. Egy opcionális folytatás a Haladó Tanfolyamon, ami 3 hónapos

 

A kezdő tanfolyam célja a Java nyelv megismerése, algoritmusok, adatszerkezetek begyakorlása és az első szerver oldali alkalmazások elkészítése. Ez viszont önmagában még általában nem elegendő, ez mellé érdemes más, Java nyelvre épülő rendszereket is megismerni. Viszont a kezdő tanfolyam végére már önjáró leszel, ismerni fogsz mindent, amit a gyakorlatban használnak a Java nyelvből. Így itt dönthetsz úgy is, hogy nem folytatod tovább nálam a tanulást vagy csak egy későbbi haladó tanfolyamra csatlakozol majd be. Nem vagy rákényszerítve, hogy ezeket az extra rendszereket nálam tanuld meg. De meg kell őket tanulnod! Csak mivel már önjáró leszel, ezért akár önállóan is képes leszel elsajátítani őket.

Ha a Java nyelvet már megtanultad (ez a kezdő tanfolyam), akkor a nehezén már túl vagy. A kezdő tanfolyam végén a kezedbe adok egy listát, hogy milyen keretrendszereket kell még megtanulnod egy Junior pozícióhoz. Pontosan ezekről fogunk tanulni egyébként a haladó tanfolyamon is.

 

Tehát összegezve a Kezdő Tanfolyamon elhangzottak a minimumot jelentik, ezzel már el tudsz kezdeni jelentkezni, tudsz írni egy önéletrajzot, de ehhez majd még hozzá kell tanulnod specifikus webes rendszereket. Ezzel a komplex tudásanyaggal pedig Junior Java backend, Junior vállalati Java vagy Junior Java fullstack pozíciókra tudsz jelentkezni. Erről a felosztásról a NoFluffJobs oldalán IT-s álláskereső portálon is írtam részletesebben.

+1 Kell-e nálam vizsgát tenni?

A képzésemen 20+12 héten keresztül óráról-órára kapsz házifeladatokat, sőt a képzés bizonyos időszakaiban nagyfeladatokat is. A sikeres befejezéshez külön vizsgálat nem kell tenned, a házifeladatok megoldásaiból illetve tőlem is tudni fogod, hogy mennyire sikerült jól elsajátítanod a tananyagokat. Ha te ettől függetlenül szeretnéd, akkor külsős cégeknél (például Oracle-nél, aki a Java nyelvet fejleszti) tudsz vizsgát tenni, hiszen az ehhez szükséges tananyagokat amúgy is tanuljuk a tanfolyamokon.

Bajor Tamás - Programozz Te Is!

Szia, Bajor Tamás vagyok, a Programozz Te Is oldal alapítója és oktatója. Köszi, hogy itt vagy és éppen az én cikkem olvasására fordítod a drága idődet! Azért dolgozom minden nap, hogy neked segítsek a programozás világában minél profibban elmélyülni. A cikkek egyetlen írójaként rengeteg munkát és energiát fektetek mind az oldalba, mind pedig az oktatásba!

Arra kérlek, ha tetszett cikk amit olvastál vagy szívesen veszed az ingyenes anyagokat akkor dobj egy Like-ot a Facebook-on, ezzel is támogatva a munkámat. Neked ez egy apró kattintás, nekem pedig hatalmas segítség!