Barion Pixel

Megtanulni Programozni

Sokan nem tudják 19 évesen, hogy mivel szeretnének majd foglalkozni, ezért már csak az egyetem vége felé vagy később jönnek rá, hogy nem akarják tovább csinálni azt amit eddig és váltani szeretnének.

 

Amikor az ember erre rájön, akkor lehet, hogy már nincs abban az életszakaszban amikor 4-5 évre be tudna ülni egy egyetemre. Ha mégis tudjuk már egészen fiatalon, hogy a programozással, az informatikával szeretnénk foglalkozni, akkor szerencsés helyzetben vagyunk. Ellenkező esetben is van azonban számos lehetőség a tanulásra, az önfejlesztéstől kezdve, egészen az egyetemi levelező szakig.

Én mindig azt tanácsolom, hogy először járjuk körbe a témát, ne az legyen a cél, hogy megtanuljunk egy programozási nyelvet csak azért mert az ismerősöm azt olvasta, hogy az a legjobb nyelv, és azzal jól lehet elhelyezkedni. Először nézzük meg, hogy mivel szeretnénk foglalkozni körülbelül, játékot akarunk fejleszteni, telefonos applikációt, weboldalt vagy valamilyen beágyazott rendszert? Csak ezután mélyedjünk el bizonyos programozási nyelvekbe. A jó hír az, hogy ma már a legtöbb informatikai területen óriási szakember hiány van, így gyakorlatilag bármit is választunk, ha jól megtanuljuk az alapokat akkor már jó eséllyel tudunk pályázni egy Junior pozícióra. Ha pedig már bekerültünk akkor onnantól kezdve sínen vagyunk.

 

Megtanulni programozni nem lehetetlen feladat, de nem is 1-2 heti munka. Olvasgattam mostanában, hogy milyen fizetős képzéseket kínálnak és elég hajmeresztő feltételek mellett tud az ember jelentkezni egy ilyen helyre. Az ár egy dolog, bár az is gyakran vetekszik 1-2 egyetemi félév árával, de sokszor szerződésben rögzítik, hogy a képzés után csak magán az „iskolán” keresztül találhat állást a jelölt vagy mehet el interjúzni. Illetve egy már meglévő állás mellett, csak nehezen tud az ember eljutni egy ilyen képzésre, hiszen az órák általában hétköznap reggeltől délutánig tartanak.

 

Tehát az ilyen jellegű intenzív kurzusok általában drágák és nem túl rugalmasak, illetve nagyobb csoportokban zajlanak, ami nyilván csökkenti az effektivitást. Éppen ezért én mindenképpen azt tanácsolom, hogy otthon kezdjük el magunkat képezni, találjuk ki, hogy mit is akarunk igazából és ha már eljutottunk egy olyan szintre, amikor már érdemes befizetni egy ilyen oktatásra akkor vágjunk csak bele. Ez a blog is főként amiatt jött létre, hogy egy kicsit segítsen kiigazodni a fogalmak között és adjon egy nagyobb rálátást erről a szakmáról. Az alapoknak itt és itt tudsz utána olvasni.

Ha valaki a nulláról szeretne megtanulni programozni és már tudja, hogy azon belül milyen irányba szeretne elindulni, akkor a tervezési részeken már túl van. Egy-egy programozási nyelv elsajátítása csak gyakorlás kérdése, ugyanis egy programozási nyelv felépítése, struktúrája véges és gyakorlatilag állandó, nem változik. Ez azt jelenti csúnyán szólva, hogy „meg lehet tanulni”, pont úgy, mint a főzést. Ott is vannak alapanyagok és utána már minden receptben csak a választott alapanyagok változnak. A legfontosabb az állandó gyakorlás, minél több feladatot kell megoldani minél többször az adott nyelven, ezekre példát itt a blogon is találsz.

 

Egy pályakezdő programozóval szemben reálisan nem elvárás a több éves tapasztalat, de előny, ha már fel tudsz mutatni néhány komplexebb munkát egy állásinterjún. Egy ilyen munkára tökéletesen alkalmas néhány otthoni kisebb projekt, például nagyon menő, ha úgy mész el egy webfejlesztős állásinterjúra, hogy már van egy aktuálisan elérhető és működő weboldalad. A tartalom annyira nem lényeges, a cél, hogy lássák, hogy tudod használni azt amit megtanultál.

 

Én azt gondolom, hogyha az ember rá tud szánni hetente 10-14 órát vagy akár többet, akkor reálisan 5-6 hónap után már megpályázhat egy Junior pozíciót. Hatalmas segítség azonban, ha van egy tanárod akitől tudsz kérdezni és aki tematikusan végig tud vezetni a témákon. Én azt gondolom és tanácsolom, hogy a legjobb módszer az otthoni gyakorlás plusz heti 2-3 különóra tanárral, privátban vagy kis csoportban. Szerintem a legjobb, ha mint egy befektetésre tekintesz erre az időre és pénzre, mert egy Junior pozícióban szinte biztosan többet fogsz keresni a magyarországi átlagbértől.

A bizonyítvány az első elhelyezkedésekhez még nem létszükség, azonban előbb vagy utóbb valószínűleg szükséged lesz rá. Számos publikusan elvégezhető vizsga lehetőség létezik, amik úgy gondolom néha akár jobban is tudják igazolni a tudásodat mint egy diploma, például itt, itt és itt. De attól még mert van egy ilyen papírod még nem fognak felvenni sehová, ennek csak akkor van jelentősége, ha már hivatalos papír nélkül nem tudsz feljebb kerülni a ranglétrán.

 

 

Ha még nem tetted, akkor mindenképpen olvass utána az alapoknak, mit csinál egy programozó? és hogyan lehet koncentráltan megtanulni egy új dolgot.

Ha pedig 100%-ra kapcsolnál, akkor nézd meg a Java Tanfolyamomat!

Bajor Tamás - Programozz Te Is!

Szia, Bajor Tamás vagyok, a Programozz Te Is oldal alapítója és oktatója. Köszi, hogy itt vagy és éppen az én cikkem olvasására fordítod a drága idődet! Azért dolgozom minden nap, hogy neked segítsek a programozás világában minél profibban elmélyülni. A cikkek egyetlen írójaként rengeteg munkát és energiát fektetek mind az oldalba, mind pedig az oktatásba!

Arra kérlek, ha tetszett cikk amit olvastál vagy szívesen veszed az ingyenes anyagokat akkor dobj egy Like-ot a Facebook-on, ezzel is támogatva a munkámat. Neked ez egy apró kattintás, nekem pedig hatalmas segítség!