Informatikai területen Programozás nélkül?

Amikor informatikáról, szoftverfejlesztésről beszélünk, akkor általában mindenkinek a programozás jut először az eszébe. De vajon egy jó szoftver elkészítéséhez csak Programozók kellenek? Szeretnék most bemutatni egy lehetőséget azoknak, akik félnek belevágni a programozásba de mégis minél előbb szeretnének informatikai területen elhelyezkedni.

 
 

Arról már sokszor írtam, hogy a mai fejlesztési projektek már tipikusan nem 1-2 fősek, a mai programok komplexitása már jóval túlmutat ezen a méreten. Nem akarok erről sokat írni, de minden projekthez kellenek úgynevezett projektvezetők, akik feladata dióhéjban, hogy megtervezzék, hogy az aktuális feladatok közül a csapat egésze és utána pedig egyénenként ki, mit és mikorra fog elkészíteni. Ők tervezik meg a munkát, a termék elejétől a legvégéig. Ebben a pozícióban már eggyel távolabb kerülünk a konkrét technikai megvalósítástól, tehát nem kell programozni, de erre a pozícióra sosem vesznek fel tapasztalat nélkül, ezért én is csak megemlékeztem róluk.

 
 

Ami viszont sokkal érdekesebb lehet, hogy léteznek olyan pozíciók ahová:

  1. Programozói tudás egyáltalán nem vagy csak minimálisan szükséges
  2. A technikai elvárások otthonról is megérthetőek, megtanulhatóak
  3. Szoftverfejlesztéshez közel álló pozíciók, ahonnan már sokkal könnyebb váltani

 

Aki már olvasta néhány korábbi írásomat, annak ismerős lehet a Vevői Kapcsolattartó vagy Rendszermérnök kifejezés. Az ő feladata a rendszerrel szembeni követelmények, elvárások letisztázása a vevővel és átadása a szoftverfejlesztőknek.
Egy másik fontos pozíció az úgynevezett Szoftvertesztelők, akiknek a feladata, hogy az elkészült szoftvert valamilyen módon leteszteljék és ezzel bizonyítsák, hogy a szoftver jól működik, jól használható.

Még elöljáróban szeretném kiemelni, hogy semmiképp se becsüljük le ezeket a pozíciókat attól, mert ők nem feltétlenül programoznak. Ezek nagyon fontos pozíciók és egy-egy jó szakember itt is projekteket tud meghatározni.

 
 

Szoftvertesztelők

 

A szoftvertesztelők feladata, hogy a szoftvert leteszteljék objektív vagy szubjektív szempontból, ez nagyban függ magától a terméktől. Teljesen másképp kell dolgozni, hogyha egy weboldalt kell letesztelnem azzal a szemüveggel, hogy mennyire felhasználóbarát a felület, esetleg egy széndioxid érzékelőt vagy egy számítógépes játékot. A tesztelésnek különböző szintjei lehetnek és más-más megközelítés kellhet az egyes szintekhez. A tesztelés is aktív része a fejlesztésnek, nagyon fontos egy termék megítélése szempontjából, hogy az végig megfelelően működik-e vagy sem. Ha a tesztelők jól dolgoznak, akkor az egész projektcsapat nyugodtan aludhat, mert tudják, hogy amit elkészítettek az megfelelően és hibamentesen fog működni.

 

A tesztelési módszertanok megismerése általában otthoni felkészüléssel, akár néhány könyv elolvasása után sikerülhet. Junior pozíciókat meglepően kevés konkrétumokkal, elvárásokkal hirdetnek. Itt általában a programozás csak a „jó ha tudod” megjelölésben jelenik meg, nem alapelvárás, ezért ez a pozíció vonzó lehet azoknak akik gyorsan szeretnének munkahelyet váltani.

 

Egy jó tesztelőre hatalmas az igény, ebben a pozícióban is jelentős a munkaerőhiány, ez miatt most nagyon könnyen el lehet helyezkedni. Itt is, mint a legtöbb informatikai pozícióban, jóval a magyar átlag felett lehet keresni, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kezdő fizetés valószínűleg kisebb lesz, mint egy szoftverfejlesztőnek. Hogy pontosan milyen előismeretek kell elsajátítani, itt érdemes inkább megnézni az elérhető álláshirdetéseket. Általában a tesztelési metódusokat kell ismerni, magát a terméket, egy idegen nyelvet illetve egyéb általános személyiségjegyeket, mint csapatmunka, rugalmasság, nyitottság, stb… Egy-két könyv a teljesség igénye nélkül:

 

Természetesen ez a Junior szint, ha valaki magasabb szintre akar eljutni, az tud hivatalos tesztelői minősítést is szerezni, ez az úgynevezett ISTQB vizsga, ami nemzetközi szinten is elismert és keresett. Ennek első körben a legalacsonyabb szintjére, a Foundation Level-re lesz szükséged. Azonban ez a vizsga nem olcsó, így érdemes inkább a munkáltatóddal kifizettetni.

 

A tesztelést, mint szakmát egyébként a magyar felsőoktatásban sem igazán oktatják, professzionális szinten én is az ipari életben találkoztam vele először. Talán ez is lehet az oka, hogy nincsenek kifejezetten magas elvárások egy Junior pozícióval szemben.

 

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, jöjjön néhány konkrét álláshirdetés (ha ezek a pozíciók már nem elérhetőek, amikor a cikket olvasod, akkor írd be a profession.hu-ra, hogy ”szoftver tesztelő” vagy ”tesztmérnök”):

 
 

Rendszermérnök

 

A mai nagyméretű, nemzetközi projektek már annyira komplexek, hogy van ahol be kellett építeni egy plusz réteget a megrendelő és a fejlesztő csapat közé. Ők az úgynevezett rendszermérnökök, akiknek a feladata a rendszer egészének megértése, technikai tisztázása a vevővel, mindezt úgy, hogy közben a szoftverfejlesztési csapattal is szorosan együtt tudnak dolgozni.

Az ő szintjüket ennek megfelelően is kell elképzelni, tehát a vevőtől eggyel jobban értik a termék működését, de még nem látják annyira mélyen a technikai megvalósítást, mint maguk a szoftverfejlesztők. Ebben a pozícióban a termék mély megértése és a kiváló kommunikációs képességek alapelvárás. Ez a szerepkör inkább multi cégekre jellemző, mert tipikusan ezeknél a cégeknél vannak olyan nagy létszámú projektek, ahol igény van egy ilyen plusz rétegre, például a járműiparban.

 

Ez a terület szintén nagyon keresett, de leginkább csak sokfős cégeknél lehet megtalálni. Az elvárás a legalább egy idegen nyelv magas szintű ismerete, de ha beszélsz 2 vagy esetleg 3 nyelvet, jó a kiállásod és nyitott vagy a szoftverfejlesztői környezetre akkor garantáltan felvesznek. Mindez azért van így, mert a rendszermérnökök napi feladatai közé tartoznak a vevővel való egyeztetések, ami egy multi cégnél 99%-ban nem magyar vevőt jelent. Ilyen vevői megbeszélések során te képviseled a céget is magát, ezért nagyon fontos a határozott, jó kiállás és erős szociális képességek. Természetesen mélységében kell ismerned a terméket, de ezt általában úgyis már csak az után fogod tudni elsajátítani, hogy sikeresen felvettek. A legelső interjúra elegendő az interneten elérhető általános termékismeret.

 

Ebben a pozícióban még (hivatalosan) sohasem dolgoztam, de megérzésem szerint jobban tudsz keresni egy szoftvertesztelőnél, már majdnem annyit, mint egy szoftverfejlesztő. Ez egy nagyon fontos bizalmi pozíció, ezért a cégek hajlandóak jobban kinyitni a pénztárcájukat.

 

Szintén összegyűjtöttem pár aktuálisan elérhető álláshirdetést, de ha ezek már nem elérhetőek, akkor irány a profession.hu és add meg a ”rendszermérnök” kifejezést. Van egy hasonló névvel rendelkező ”Hálózati és Rendszermérnök” pozíció is, de ez ne tévesszen meg:

 
 
 

Remélem sikerült egy-két érdekes új lehetőségre rávilágítanom, szerintem ezeket érdemes kihasználni, ha szeretnél informatikai béreket elérni, de a programozás nem a te világod. Ezek izgalmas pozíciók, van bennük alkotási és szakmai lehetőség.

Ha esetleg felmerül benned még néhány kérdés, akkor ne habozz megkeresni, igyekszem válaszolni 🙂

Bajor Tamás - Programozz Te Is!

Szia, Bajor Tamás vagyok, a Programozz Te Is oldal alapítója és oktatója. Köszi, hogy itt vagy és éppen az én cikkem olvasására fordítod a drága idődet! Azért dolgozom minden nap, hogy neked segítsek a programozás világában minél profibban elmélyülni. A cikkek egyetlen írójaként rengeteg munkát és energiát fektetek mind az oldalba, mind pedig az oktatásba!

Arra kérlek, ha tetszett cikk amit olvastál vagy szívesen veszed az ingyenes anyagokat akkor dobj egy Like-ot a Facebook-on, ezzel is támogatva a munkámat. Neked ez egy apró kattintás, nekem pedig hatalmas segítség!