Már csak pár óra és 2021. január 18-án 0:00-kor elkezdődik a jelentkezési időszaka, az idén már harmadik szezonját kezdő, Programozz Te Is Java Tanfolyam 3.1-nek. Ha úgy érzed, hogy felkészültél és készen állsz megtanulni programozni, akkor a legjobb helyen vagy! Ne bízd a véletlenre, tanulj egy nyilvános visszajelzésekkel rendelkező, garanciával dolgozó tanártól és nézd meg, hogy milyen újdonságokkal készültem a 3.1-es verzióra! Csapjunk is bele!
Ki az a Programozz Te Is?
Az én nevem Bajor Tamás és én vagyok a Programozz Te Is márka mögött. Én hoztam létre, én tartom az oktatásokat és én írom a cikkeket is. 1 évvel a mérnöki diplomám megszerzése előtt, 2014 elejétől egészen 2019 év végéig egy multi cégnél dolgoztam. Ebből 4 évet szoftverfejlesztőként, 2 évet pedig szoftver architekként. 2019-ben kezdtem el az oktatásokat, először csak munka mellett, privát órák formájában, majd 2020-ban indítottam el három Kezdő Java-s csoportot.

Mivel én tartom az órákat is, így a Java Tanfolyam 3.1 résztvevői is biztosan fognak velem találkozni. Én fogom segíteni őket napról-napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra a tananyag elsajátításában.
Miért fontos ez?
Mert nem csak egy beszélő hang szeretnék lenni a monitor másik oldalán (máskülönben videókat csinálnék, nem élő órákat). Abban hiszek, hogy neked egy Tanárra van szükséged, aki nem csak megtanítja az aktuális tananyagot, de tud tanácsokat és irányokat is adni a tanulásodhoz vagy adott esetben az elakadásodhoz. Bár tisztában vagyok vele, hogy ez nagyon marketing szagú, de tudom, hogy Te nem csak egyszerűen befizeted a képzés összegét, hanem bizalmat is szavazol nekem, hogy segítsek elérni a céljaidat. Ezt pedig azzal igyekszem meghálálni azzal, hogy mindenben támogatlak ami a tanulásodhoz szükséges!
Ez nem csak annyit jelent, hogy bármikor a tanfolyam óráin kívül is kereshetsz, hanem azt is, hogy sok-sok egyéb fontos témában is hozok neked szakértőket! Ezeket az extrákat fogják lefedni a tanfolyam mellé járok bónuszok, amiket mindjárt részletesen be is mutatok.
Hogyan lesznek megtartva az órák?
Mielőtt rátérnénk a bónuszokra, először nézzük meg a Java Tanfolyam 3.1 legfontosabb információt.
Két fontos dátum:
- Jelentkezési időszak: 2021. január 18-án 0:00-tól — január 24-én 23:59-ig.
- Első óra: 2021.január 26-án 18:30-tól
Elérhető kedvezmények a csatlakozásnál:
- 25% KEDVEZMÉNY, ha január 18-án 23:59-ig leadod a jelentkezésedet
- 15% kedvezmény, ha január 20-án 23:59-ig leadod a jelentkezésedet
- Ezután a Teljes ár fizetendő a jelentkezési idő végéig, 2021. január 24-én 23:59-ig.
Heti három oktatási napot tartunk:
- Kedden, a hét első óráján új témát veszünk, amit egész héten gyakorolni fogunk
- Csütörtökön, a hét második óráján közös feladatmegoldás. Itt együtt gondolkodunk, de én írom a forráskódot
- Pénteken, a hét harmadik óráján közös feladatmegoldás. Itt is együtt gondolkodunk, de Ti írjátok majd a kódot. Így megtanultok „közönség” előtt kódot írni, ami az állásinterjúknál nagyon hasznos lesz.
A programozás legelejéről indulunk és 20 héten keresztül nézünk meg egyre több mindent a Java nyelvből. A tanfolyam végén pedig egy webes alkalmazást fogunk elkészíteni, amin keresztül megismerkedünk a különböző webes technológiákkal és az adatbázisok kezelésével. A cél egy olyan tudásszint elsajátítása, amivel már jelentkezhetsz Junior Java pozíciókra.
Az órák Online, de teljesen élőben lesznek megtartva a Zoom nevű szoftveren belül.
Mire számíthatsz?
Ez a Tanfolyam azoknak szól, akik képesek önállóan is gyakorolni. Heti 3 órát tartunk, de ezek mellett neked is minden egyes nap bele kell tenned az önálló gyakorlást! Ebben segíteni fog téged a rengeteg házifeladat és az órákon való közös gyakorlás is.
Nincs azzal semmi gond, ha valaki úgy érzi, hogy egyedül elveszíti a fókuszt és nem tud önállóan gyakorolni. Valakinek kell a folyamatos támogatás, ez nem probléma, de ez a Tanfolyam megköveteli az önálló gyakorlást. A megoldott feladatokat mindig ellenőrzöm és az eredményről mindig írásban és szóban is visszajelzek, tehát lesz visszajelzésed. Az órákon mindig minden kérdést átbeszélünk, de nagyon fontos az önálló munka képessége.
Amire számíthatsz: Rengeteg izgalmas témakör a Java nyelvből, rengeteg feladatmegoldás, rengeteg gyakorlás és sok-sok beletett munkaóra. Ha ezeket megcsinálod és becsületesen készülsz óráról-órára, hétről-hétre, akkor ez a Tanfolyam bizony neked való!
Mire számíthatsz Tanfolyam tanóráin kívül?
A diákjaimnak bármikor elérhető vagyok telefonon és email-ben egyaránt! Bármikor kérdezhetsz vagy jelezheted, ha valami probléma van. Én mindig arra törekszem, hogy a felmerülő akadályokat megoldjuk, hogy segítsem a továbbhaladásodat!
A technikai témák átadásáról tehát én gondoskodom, de mire lehet még számítani?
Bónuszok
Aki tanulja a programozást és szeretne programozóként karriert váltani, annak 3 fő témakörben kellhet minél több jó tanács:
Ez a Tanfolyam egy mentális kihívás is, hiszen egy tanulás során folyamatosan új anyagokat veszünk, folyamatosan új dolgokat tanulunk és Te jó eséllyel nem fogsz tudni mindig mindent elsőre megoldani. Biztasson az a tudat, hogy Aki nem dolgozik, az nem is hibázik. Ahhoz, hogy végig bírd csinálni ezt az időszakot, megkértem S. Tóth Mártát, elismert tanácsadót, hogy tartson nekünk két vendégelőadást produktivitás és fókuszáltság témakörében gyakorlatban is bevethető azonnali tanácsokkal. Ez két nagyon hasznos és nagyon pörgős előadás lesz, így nem érdemes őket kihagyni!
Épp ezért léptem kapcsolatba a Café English iskolával, ahol számos kedvezmény vár rátok, ha az angol nyelvet is szeretnétek gyakorolni. Egy élő előadás során el is jönnek hozzánk, hogy bemutatkozzanak és személyesen is elmesélhessék, hogy milyen a Café English élmény. Náluk a fő hangsúly a beszéden van és a mindennapi helyzeteken, nem pedig az angol nyelvtan száraz tananyagain. Így bátran merem őket ajánlani, hiszen a legfontosabb, hogy merjünk megszólalni, ők pedig pontosan ezt a mentalitást követik!
Számos tanácsot fogtok kapni arra vonatkozóan, hogy mit írjatok a CV-be és mit ne, hol és hogyan érdemes álláskiírásokat keresni. A CVShark alapítójától megtudjátok, hogy statisztikailag hány helyre kell beküldeni a CV-teket, hány interjún kell részt vennetek, hogy legyen legalább 1 darab sikeres interjútok. Gellért ezen kívül kedvezményeket is biztosít a számotokra, ha tovább szeretnétek vele dolgozni. Egy nagyon hasznos előadás lesz, ha szeretnétek állásokra jelentkezni.
Sőt…!
- A fentieken túl szállítok a postaládátokba egy nagyon szuper Programozz Te Is bögrét. Ebből igazán jól fog esni a kávé egy bonyolultnak tűnő feladat megoldása közben!
- Egy önálló dokumentumban részletesen összefoglaltam nektek a szoftverfejlesztői karrierutamat, mint alkalmazott. Megmutatom a kihívásaimat, a fejlődésemet és a ranglétrát (összegek is előkerülnek) és hogy miért lettem önálló vállalkozó.
- Egy állásinterjú tipikus része egy teszt feladatsor, ahol élőben kell megválaszolni a programozási feladatokat. 10 oldalban összeszedtem a tipikus interjú feladatokat és a hozzájuk tartozó megoldásokat. Ezt is megkapjátok a jelentkezés után, de a teljes tartalmát csak a tanfolyam utolsó felére fogjátok majd megérteni.
- Ezen kívül, ha még több teszt feladatra vágysz, akkor kapsz tőlem egy kedvezményre jogosító kuponkódot az AlgoExpert.io oldalához. Ha elfogynának a házifeladatok (ez még nem sok embernek sikerült) vagy véget ér a Tanfolyam, akkor itt még több száz feladatot tudtok megoldani!
Ez a blogcikk sokkal hosszabb lett, mint eredetileg terveztem pedig csak a legfontosabbakat említettem. Ha úgy érzed, hogy szívesen csatlakoznál vagy szeretnél még többet olvasni a képzésről, akkor katt a Gombra, hiszen a képzés oldalán megtalálod többek között a Nyilvános visszajelzéseimet, a Garancia feltételeit, a Tanfolyam konkrét árát és különböző részletfizetési lehetőségeket is! Ha további kérdések merülnének fel, akkor keress nyugodtan Email-en, Telefonon vagy Facebook Messenger-en. Ne hagyd ki a Java Tanfolyam 3.1-et és vele egy remek lehetőséget!