Múlt héten megismerted a Java Tanfolyamom következő, 2.1-es verzióját. Láthattad, hogy maga a Tanfolyam egy sajátos rendszerben épül fel, hiszen nem várom el tőled, hogy egész nap az iskolapadban (vagy mostanában egy chatszobában) ülj, inkább az önálló feladatmegoldásra, önálló gondolkodásra ösztönözlek. A személyes oktatás pedig inkább többször, de rövidebb, 1,5-2 órás alkalmakon történik. Ennek oka, hogy a programozási képességek legjobban az önálló gyakorlás által tudnak rögzülni. Ez mellett persze én is aktívan segítek a fejlődésben, hiszen nem csak akkor találkozunk, ha új anyagokat kell venni, bármikor elérsz az órákon kívül is (Skype, email, Facebook, telefon), lesznek közös feladatmegoldások, sőt csoportos feladatok is! Ezek mellett pedig összeállítottam egy egyedi ajándékcsomagot is a Tanfolyam mellé, ami nagyon nagy segítségedre lesz…
- A saját Tanulásom és karrierem története
Igen, velem is előfordult, nem egyszer, nem kétszer, hogy semmit sem értettem abból, ami éppen a képernyőn történik, vagy épp nem történik. De hogyan jutottam el a Programozás segítségével ebből az állapotból egészen odáig, hogy több kisebb, 5-7 fős csapatot vezettem egy nagyobb SW projekten belül, mint technikai vezető majd megalapítottam a saját cégemet?
Bizony nem volt mindig könnyű, főleg az elején. Sok kétségem volt afelől, hogy a tudásom mennyire megbízható, mennyire lehet értékes egy cég számára. Rengeteget segített, amikor megkaptam az első állásomat. Emlékszem, mikor felhívott a HR-es hölgy, hogy szeretnének felajánlani egy pozíciót. Leírhatatlan örömet éreztem, éreztem a megkönnyebbülést, hogy akkor most már jó irányba tart a karrierem. Tudtam, hogy még innen is rengeteget kell tanulnom, de szerencsére nagyon jó mentorom volt és nagyon jó csapatba is kerültem, ezért nem szenvedésnek éltem meg a munkám, sokkal inkább fejlődési lehetőségnek és kihívásnak. Bizonyítani akartam…
Az első Bónuszban a saját fejlődésemet és karrierutamat fogod részletesen megismerni. De ami ennél is jobb és tudom, hogy ez fog a legjobban érdekelni, konkrét számokat is láthatsz majd a céges fizetéseimről.
- Produktivitási és Mindset Tréning
Beszéltünk már róla, hogy egy Tanfolyamot elkezdeni könnyű, sikeresen befejezni viszont életed talán legnehezebb feladata lesz. Ennek számos oka van: Egyrészről maga a Tanfolyam hossza is olyan, hogy történhetnek váratlan események, megbetegedések vagy bármi olyan, amire most talán még nem is gondolsz. Ezek ellen nehéz védekezni, de van egy másik aspektus is, amire viszont lehet készülni!
Sokan már elfelejtették mit is jelent tanulni: Legtöbb embernek a tanulásról rögtön az út vége jut az eszébe, amikor már csak le kell aratni a babérokat (ez leginkább a média által kialakított hamis képnek köszönhető, amiben csak a sikeres, győztes embereket mutatják). De idáig el is kell ám jutni, ami mentálisan nagyon fárasztó és ha nincs meg hozzá a megfelelő környezet, a megfelelő rendszer, akkor sokszor lehetetlen.
A következő Bónuszban ezt a kérdéskört fogjuk körüljárni. Hasznos tanácsokat fogsz kapni azzal kapcsolatban, hogy mit tehetünk azért, hogy egy adott feladat ne 4-6 órát, hanem csak 1-2 órát tartson. Ezzel kilőjük a produktivitást az ég felé, növelve az esélyét, hogy nem csak elkezded, de sikeresen be is fejezed a Tanfolyamot. Hogyan tudsz kialakítani egy működő Rendszert, aminek köszönhetően a Tanfolyam teljes ideje alatt fent tudod tartani a fókuszt és hogyan kell átalakítani a gondolkodásmódod, hogy ne a kifogásokat, hanem a megoldásokat keresd?
Ezeket az extra előadásokat egy régi barátom, Széphegyi Csaba fogja tartani, körülbelül havonta 1 alkalommal a szerdai napokon (a konkrét időpont jóval előre be lesz jelentve). Ő profi pókerjátékos vonalon kezdte el felépíteni magát (ahol a hatékonyság központi kérdés, nem csak a tanulás, de a napi munka során is), majd ebből váltott tanácsadói irányvonalra. Ennek már közel 10 éve, így rengeteg tapasztalat áll mögötte, amiből a legjobbakat fogja veletek is megosztani.
- Java KisOkos – Állásinterjú feladatok és megoldások
Egy tipikus programozói állásinterjú általában két részből áll: Először egy beszélgetés történik, ahol lehetőség van megismerni, meghallgatni a jelöltet és a cég is be tudja magát mutatni. A második rész pedig általában teszt jellegű, aminek a célja, hogy a cég felmérje a potenciális munkavállaló technikai képességét. Ez többféleképpen is történhet, általában több kérdésből álló feladatsor van, ami rövid logikai és programozási feladatokat tartalmaz. Ezek azonban közel sem olyan változatosak, mint a legtöbb ember hinné…
Még az egyetem ideje alatt nekem is volt egy olyan időszakom, amikor 2-3 hónapig rendszeresen, heti szinten jártam állásinterjúkra. A kezdetben ezek nem sikerültek túl jól, de minden interjúból tanultam valamit, levontam a következtetéseket. A következő alkalmakra pedig egyre több tapasztalattal mentem, így egy idő után elkezdtek ismétlődni a kérdések. Ezen időszak végére több lehetőség közül is választhattam, bár irónikus módon rá is jöttem, hogy még túl korai heti 40 órában dolgoznom, előbb az egyetemet szeretném befejezni.
Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy a technikai kérdéseket be lehet gyakorolni és a 3. Bónusz pontosan ehhez nyújt segítséget. Összeszedtem 10 oldalban a tipikus technikai interjúkérdéseket és a hozzájuk tartozó részletes leírást, amik mellé természetesen a forráskódot is mellékelem. Valószínűleg nem pontosan ezeket a kérdéseket fogod megkapni, de ha ezeket megnézed és 100%-osan megérted, akkor jó esélyekkel fogsz indulni.
- algoexpert.io: Interjú felkészítő oldal
Egy újabb segítség az Állásinterjúkhoz. Ahogyan már az előbb is leírtam a kérdések előbb-útóbb egyre ismerősebbek lesznek (persze csak ha hajlandó vagy tanulni az interjúkból). Most jöjjön egy amerikai példa, az algexpert.io, ami egy kifejezetten erre az irányra specializálódott cég.
Tipikus interjúkérdéseket szednek össze (jelenleg 90 feladat van az oldalon, de továbbra is bővül) és válaszolnak meg profi módon, leírásokkal és videós magyarázatokkal. A cél, hogy önállóan próbáld meg megoldani a feladatokat, de ha nem megy, akkor kérhetsz segítséget vagy megnézheted a teljes megoldást is. Többfajta programozási nyelvet is támogatnak, így akár másikba is belenézhetsz, nem csak a Java-ba. A megoldásokat egy automatikus feladatértékelő tesztrendszer ellenőrzi, így azonnal kapsz egy részletes visszajelzést is! Az oldal nyelve angol, így akár azt is tudod majd gyakorolni.
Én kifejezetten ajánlom, mert ha az összes feladatot megoldod, akkor már tényleg semmi sem állíthat majd meg. Vannak ingyenes példák, ezen felül pedig 1 éves tagsági díj 85 $ helyett 72 $ a Tanfolyam résztvevői számára, ami egy 15%-os kedvezményt jelent.
- CV Shark Előadás és Kedvezmények
Ha felkészültél az állásinterjúra, akkor nincs más hátra, mint felkutatni a megfelelő cégeket. Amíg kevés munkatapasztaltunk van, addig nem igazán érdemes szűrni az elérhető állások közül, inkább próbáljuk meg minél több helyre elküldeni a CV-nket. De milyen egy jó CV? Egy karrierváltás esetén nincs diplomád, de akkor hogyan érdemes úgy formálni a CV-nket, hogy az mégis meghozza a várt eredményeket? És hol lehet jó IT állásokat találni? (nem, nem a profession.hu a munkakeresés csúcsa)
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre fogsz válaszokat kapni a CV Shark élő előadásában. Egyebek mellett pedig rengeteg hasznos tapasztalatot és információt fogsz kapni Gellérttől, akinek a profi munkakeresés a szakterülete, ráadásul már számos karrierváltóval dolgozott együtt, többek között programozási területen is! Megosztja majd veled a legjobb tippeket, hogy mire kell odafigyelned, miket kell kihangsúlyoznod egy állásinterjú során és hogyan tudod „eladni” magad. Már csak önmagában ezek a tippek is aranyat érhetnek…
Ez egy nagyon pörgős és nagyon hasznos egyszeri előadást jelent, de ennek a bónusznak a keretében további kedvezményekre is jogosulttá válsz. Így ha személyesen is szeretnél együtt dolgozni egy profi csapattal, akik GARANCIÁVAL szállítják neked az eredményeket, akkor használd ki a lehetőséget: Csak a Tanfolyam résztvevői számára Gellért további kedvezményeket is biztosít!
- Szabadúszó Csomag
A klasszikus irodai munkamodellen kívül van egy másik lehetőség is: Szabadúszóként dolgozni teljes távmunkában! Így akár otthonról ülve, akár a világot bejárva, bárhonnan tudsz dolgozni ha van egy megbízható internet kapcsolatod. Jól hangzik, ügye?
Lehet szabadúszóként dolgozni és a fent felsorolt célok is megvalósíthatóak. Azonban ami fontos, hogy itt is megvan a fokozatosság elve. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy gondolsz egyet, regisztrálsz egy oldalra és holnaptól ebből fogsz megélni. Ez egy olyan megélhetési forma, ami valóban elérhető, de sokat kell dolgozni érte. Mint a legtöbb esetben, itt is az indulás a legnehezebb.
Mit jelent szabadúszóként dolgozni? Itt is lesz főnököd (a megrendelő), itt is lesznek határidőid, de te osztod be az idődet, nincs iroda, nincs személyes kontaktus és tipikusan egy adott projektre keresnek embert (tehát nem határozatlan idejű megbízás). Persze ha jól csinálod, akkor jó kapcsolatot fogsz tudni kialakítani a megrendelővel és kölcsönös szimpátia esetén akár további munkák is lehetnek. Hiszen neki is előnyös egy olyan emberrel együtt dolgoznia, aki már bizonyított. Így a megfelelő visszajelzések nagyon fontosak: több pozitív visszajelzés -> könnyebb munkaszerzés!
De hogyan kell ezt elkezdeni és mik azok a buktatók, amiket érdemes inkább elkerülni? Ezekben nyújt majd segítséged a 6. bónusz, amikor is a saját példámon keresztül fogom bemutatni a szabadúszói munkakeresés előnyeit, hátrányait és legjobb tippjeit. Ez hasznos lehet mindenkinek, akár a hosszú távú saját üzleti célok eléréshez, akár a világ bejáráshoz vagy akár csak azért, mert esetleg a kora miatt valaki úgy érzi, hogy irodai munkára már nincs esélye.
Ezek lesznek tehát azok a Bónuszok, amiket a Tanfolyam mellé kapsz ingyenesen. Én úgy gondolom, hogy számos izgalmas területet és irányvonalat le tudok majd fedni ezekkel az extrákkal a Tanfolyam központi témáján, a Java nyelven túl. Azt, hogy melyik bónuszt, mikor érdemes felhasználnod, külön fogom jelezni, ahogyan haladunk előre a Tanfolyam óráin. Mindegyiknek megvan a maga ideje és én biztos vagyok benne, hogy nagyon hasznosnak fogod őket találni!
Ezzel a bejegyzéssel véget ér a Második Online Programozó Akadémia. Én nagyon köszönöm mindenkinek, aki végigkövette a cikkeket és nagyon remélem, hogy hasznos információkat kaptatok. Én tiszta szívemből bátorítok arra mindenkit, hogy megismerkedjen a Programozással, mert szerintem ez egy óriási lehetőség és akkor is nagyon hasznos ha esetleg nem ebben a szakmában akarsz elhelyezkedni. Egy olyan gondolkodásformáló, mély téma ez, amit bátran ajánlok mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik a technika iránt. Ne felejtsd el, Május 4-től indul a jelentkezés a Java Tanfolyam 2.1-re, aminek a részleteit itt találod: https://programozzteis.hu/java-programozas/

Szia, Bajor Tamás vagyok, a Programozz Te Is oldal alapítója és oktatója. Köszi, hogy itt vagy és éppen az én cikkem olvasására fordítod a drága idődet! Azért dolgozom minden nap, hogy neked segítsek a programozás világában minél profibban elmélyülni. A cikkek egyetlen írójaként rengeteg munkát és energiát fektetek mind az oldalba, mind pedig az oktatásba!
Arra kérlek, ha tetszett cikk amit olvastál vagy szívesen veszed az ingyenes anyagokat akkor dobj egy Like-ot a Facebook-on, ezzel is támogatva a munkámat. Neked ez egy apró kattintás, nekem pedig hatalmas segítség!