Az én nevem Bajor Tamás
2014-ben végeztem Mérnök Informatikusként a Budapest Műszaki Egyetemen. 6 évig multi környezetben dolgoztam. Vezető Programozóként több évnyi Programozás és Programtervezés áll a hátam mögött.
2020 óta tanárként dolgozom, aminek keretében közel 1 év hosszúságú tanfolyamokon segítek az ügyfeleimnek karriert váltani. Cégeknek belsős képzéseket tartok, hogy a kollégáikat tovább tudják fejleszteni, átképezni.
Fő területem a Backend fejlesztés Java nyelven az arra épülő keretrendszerek segítségével. A Fullstack fejlesztés érdekében bevezető Angular témákat is oktatok, de a fő irány a Java nyelv.
Öt dolog az általam tartott oktatásról
A közös munka egy felméréssel kezdődik, hogy mire van szükségetek.
Először szeretném megérteni, hogy HONNAN – HOVÁ szeretnétek eljutni és erre mennyi idő áll rendelkezésre. Ez alapján teszek javaslatot az oktatás tematikájára, hosszára, sebességére.
Gyakorlatilag minden Java-s témára van tananyagom, de előre elkészített tananyagot is vállalok.
A legjobban az általam elkészített és napi szinten használt tananyagokból szeretek oktatni. Ezeket természetesen a képzés végén átadom. Ha viszont nálatok már van egy kidolgozott tananyag, akkor abból is tudok dolgozni.
Gyakorlatorientált, interaktív oktatásokat tartok.
Elmélet és utána gyakorlat. A tematikát úgy tervezem meg, hogy a résztvevőknek legyen lehetősége ki is próbálni, amiről beszélünk. Nem az a tanár vagyok, aki 90 percen keresztül magyaráz valamiről és majd az óra végén lehet kérdezni (ha még lesz hozzá kedve valakinek). Interaktív órákat tartok, közösen gondolkozunk és addig sohasem fejezem be az oktatást, amíg van kérdés. Addig beszélünk egy megoldásról, amíg az nem 100%-ig egyértelmű a résztvevőknek.
A képzés lehet szuper intenzív vagy maraton is.
Volt már felkérésem 3 napos átképzésre, ahol beesett egy Java-s projekt és az amúgy fejlesztő csapatnak csak azonnal használható delta kellett Java stack-re. Tartottam már 3 hónapos céges oktatást is, ahol a cél egy fejlesztő csapat kiképzése volt. A saját belsős tanfolyamaim karrierváltóknak közel 1 év hosszúságúak.
Az oktatás lehet online és offline is.
Magyarország teljes területén tartok oktatásokat személyesen, de online is dolgozom.
Témák, amikben tudok segíteni
Ügyfeleink
Dolgozzunk együtt, vegyük fel egymással a kapcsolatot, nézzük meg mire van szükségetek!
Tanácsadás és árajánlat kérés az alábbi elérhetőségen: